Firenze

Ezen a képen Firenze egyik legforgalmasabb hídján állok, tök egyedül. Tulajdonképp nem is kellett hozzá más, mint fölkelni még hajnal előtt. (Itt megy át csurom véresen Mads Mikkelsen Hannibal Lecterként a sorozatban.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ahogy már írtam korábban, Firenzében jártunk nászúton, még nyár végén. Rengeteg ember volt mindenütt, a látványosságokat alig tudtuk megnézni, úgyhogy fogtuk magunkat, és jó koránra húztuk az ébresztőt. (Az én hülyeségem, hogy egy órával későbbre is lehetett volna. Szeretek mindenütt időben ott lenni.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERAÍgy végre tömegmentesen láttuk, amit érdemes. Majdnem egyedül álltunk a Dómnál is, csak egy szemételtakarító jármű és sofőrje, illetve egy brit (?) úr volt ott a lányával. A férfit külön megjegyeztem, mert olyan tisztán és lelkesen köszöntött good morninggal hajnali negyed hatkor, mintha épp csak a délutáni teaidő következne.

Az egész város olyan, mintha az ember egy mesében sétálgatna. Még a folyó is csöndesen,OLYMPUS DIGITAL CAMERA lassan csobog. A lakosok pedig annyira kedvesek, hogy a turistákra is átragad, mosolyognak, nevetnek, jól érzik magukat. Persze, a külkerületekbe nem nagyon jutottunk el, csak egyszer sétáltunk be teázni. Ott ugyan nem mosolyogtak annyira, láthatóan a helyiek törzshelye volt (angolul sem tudtak), de szépen kiszolgáltak minket, nem maradt hiányérzetünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA város szélén pedig hatalmas birtokok terülnek el, szűk utcákkal. Nem egy telket láttam, ahol el tudnám tengetni a nyarat (legalább). Ami egy kicsit mégis zavart, hogy a kerítések tetején a napfény meg-megcsillant az éles üvegszilánkokon – valamivel esztétikusabb csupán, mint a szögesdrót.

Kezdek elveszni ebben a firenzei élménybeszámolóban. Jó hosszan lehetne írni egyébként, szerintem még párszor fogok is. Most, hogy közel nyolc hónapja ott voltunk jövök rá, hogy valamit magammal hoztam onnan. (Nem a szállás törölközőjét.)

Valamit abból a meséből. Az időjárásból, a levegőből, a szagokból, ételekből (vaddisznóragus pappardelle, de hiányzol!), emberekből, épületekből. És testet akar ölteni.

Amikor január elsején megírtam A tiszta vizet, nem tudtam, hogy lesz tovább. Aztán teltek a hetek, és még mindig ott voltam fejben abban a faluban, nem tudtam írni semmit. Míg rá nem jöttem, hogy meg kell menteni annyit ebből az élményből, amennyit csak tudok.

És most jönnek sorra a történetek. A legújabb: A megmaradt fényképek.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s